Tartásuk és gondozásuk

Elhelyezésük többféleképpen történhet. Tarthatjuk őket kisebb volierben vagy akár az udvarban kerti tavon is. A madarak csodálatos színei, elbűvölő lényük még jobban érvényesül, ha lakhelyüket természetközelivé varázsoljuk. Néhány díszfű, dísznád valamint cserje, de akár tópartról beszerzett sás vagy gyékény, és máris teljes az összkép. Közvetlenül a tóba fölösleges vízinövényt ültetni, mert előszeretettel kicsipkedik. Szívesen legelnek, így érdemes a tó környékét befüvesíteni. A tóba vagy annak partjára rakhatunk egy-egy nagyobb követ vagy vastag ágat, melyekre a récéink szívesen kiülnek tollászkodni, pihenni. Fontos, hogy az esetleges ragadozók távoltartását is meg tudjuk oldani. A nyest, a görény és a héja komoly veszélyt jelenhet felnőtt récéinkre. A kiskacsák pedig a patkányok vagy menyétek martalékául eshetnek. Nem árt az óvatosság, a jól megépített volier, hiszen ezek a ragadozók mára már teljesen urbanizálódtak. Récéink a kisebb fagyokat (-5 °C) minden gond nélkül átvészelik, de a kemény tél beálltával védett helyet igényelnek. A telelőhelyiség legyen száraz, huzatmentes, világos és vastagon almozott, fűteni nem kell rájuk. Biztosítsuk, hogy télen kívánságuk szerint a szabadba is kijárhassanak, és időnként fürödhessenek. Ilyenkor erre a célra tökéletesen megfelel egy nagyobb műanyag edény is. Érdemes ezt biztosítani, mert hosszabb idő után fürdés hiányában színük kifakul, tollaik szárazzá válnak, letöredezhetnek.
Takarmányukkal szemben nem állítanak fel különösebb igényeket, szívesen fogyasztják a különféle gabonamagvakat vagy az ipari takarmányokat. Ezeket darált illetve szemes formában is etethetjük. Tavasszal a tojásrakás előtt és alatt növeljük a fehérjében gazdag eleséget, adjunk csíráztatott magvakat is. Nagyobb udvarban a tojásrakási periódus alatt szívesen kutatnak giliszták, csigák és kisebb élőlények után.

A szaporodásról

A récék párválasztása és dürgése már az ősz folyamán elkezdődik, amely tavasszal éri el csúcspontját. Ilyenkor a gácsérok különös mozdulatokkal udvarolnak párjuknak, szárnytükrüket és bóbitájukat mutogatják, morgó-csipogó és hosszan fojtott hangokat hallatnak. Kedvező időjárás esetén a jó kondícióban lévő récéknél a tojásrakás már március végén is elkezdődhet, de általában április első felében történik. Az odvakat kb. 0,5 - 1,5 m-es magasságban helyezem el, a bebúvónyíláshoz létrafokokkal ellátott palló vagy egy vastag kérges ág vezet. Fészekként kétféle odútípust használok. Az egyik függőleges állású 50 cm mély, a felső részén kialakított kb. 10-12 cm-es bebúvónyílással. Az odú nyílással ellátott részének belső falán apró drótháló van, megkönnyítve a kiszállást. A másik nyúlfiaztatóhoz hasonló vízszintes ládatípus. A bebúvónyílás a láda hosszabbik oldalának valamelyik szélén helyezkedik el. Ezt a típus még belül is ellátom egy újabb bebúvónyílással, így a récék extra biztonságban érezhetik magukat. Akinek lehetősége van, készíthet odút természetes rönkből is. Az öreg récék 9-13, míg a fiatalabbak valamivel kevesebb tojást raknak. Egyes tojóknál előfordul, hogy a fészekalj kikeltése után néhány héttel újra tojnak és költenek. Tojásaik viszont csak abban az esetben lesznek termékenyek, ha a gácsér még a nászruháját teljesen vagy részlegesen viseli. Sarjú fészekaljjal számolhatunk akkor is, ha az első fészekaljat magunk eltávolítjuk. Az általában fehére-krémszínű tojások 31-32 napra kelnek. A tojók megbízhatóan költenek és nevelnek. Magam is a természetes keltetés híve vagyok, mert sok vesződségtől kímél meg a gondoskodó kacsamama.

A kisrécék felnevelése

Valahányszor elérkezik a kiskacsák elővezetésének napja, mindig nagy izgalom lesz úrrá rajtam. A kacsamama többhetes rejtőzködés után általában a délelőtti órákban csalja ki a bájos csöppségeket, akik habozás nélkül vetik ki magukat az odúból, és nyomban követik aggódó anyjukat a vízre, ahol azután rövidesen megkezdik a táplálkozást. A kisrécéknek a mély odvakból való kijutás nem okoz nagy gondot. Játszi könnyedséggel másznak ki belőlük éles karmaik segítségével. Erre csak az odúban költő fényrécék picinyei képesek. Habár kiskacsákat már több alkalommal neveltem fel törpetyúkkal, nálam eddig a természetes költés és nevelés bizonyult a legeredményesebbnek. A kiskacsák takarmányát többféle módon összeállíthatjuk, nincs egyetlen megoldás, sőt, ahogyan a mondás is tartja: Ahány ház, annyi szokás. Az első napokban nálam nagyon jól bevált a tüskés bolharák és a békalencse etetése. A szárított rákot már a legtöbb hipermarketben vödrös kiszerelésben megvásárolhatjuk, békalencsét vizesárkokból, tavakról gyűjthetünk. Mindkettő kiváló eleség, mert a vízre szórva a kiskacsákat odacsalogatja, amelyek mohón szedegetik össze, így szinte mindig ez képezi első és biztos eleségüket. Emellett nedvesített baromfi indítótápot és túrót kapnak. A szárított rákot az első hét után már el is hagyom, a túrót a későbbiekben felváltja a keményre főtt tojás, az indítót a nevelő majd a befejező takarmányok. A felnevelés folyamán zöldeleség folyamatosan álljon madaraink rendelkezésre. Ez lehet apróra vágott saláta, sóska, mángold, tyúkhúr vagy békalencse. A récék meghálálják a gondos takarmányozást, szépen egyenletesen fejlődnek s 8-9 hetesen már anyányiak. A fiatal gácsérok nászruhába történő átszíneződésére szeptembertől számíthatunk. A kiszínesedéssel párhuzamosan megkezdődik a récék dürgése, kialakulnak a párok, melyek már első életévükben készek a szaporodásra.