Kanadai lúd

A kanadai lúd (Branta canadensis) a lúdalakúak rendjébe, ezen belül a récefélék családjába tartozó, főleg Észak-Amerikában élő madárfaj. A fekete ludakat tömörítő Branta nem tagja. Tudományos neve az újlatin kanadai szóból származik.

Megjelenés

A fekete fej és nyak fehér "szakállal" megkülönbözteti a többi lúdtól, habár az apácalúd nagyon hasonló, de neki fekete melle van és barnás helyett szürke tollazata. A kanadai lúdnak 7 alfaja van, ezek méretben és tollazat részleteiben különböznek egymástól. Némelyiket nehéz megkülönböztetni a kis kanadai lúdtól (Branta hutchinsii), amelyről sokáig azt tartották, hogy a kanadai lúddal egy fajba tartozik.

90-100 cm hosszú, szárnyfesztávolsága 160-175 cm. A hímek súlya 3,5 és 6,5 kg között mozog, és nagyon agresszív tud lenni, ha a területe megvédéséről van szó. A párok életük végéig együttmaradnak (körülbelül 20 év). A tojó külsőleg ugyanígy néz ki, de valamivel könnyebb, súlya 3 és 5,5 kg között van, és hangja is más.

Táplálkozás

Főleg növényeket fogyaszt. Amikor a vízben táplálkozik, nyakát és fejét a víz alá dugja, hogy elérje a vízinövényeket, néha egyes récefajokhoz hasonlóan tótágast áll. Vándorlás során és télen a megművelt gabonaföldeken hátrahagyott terméseket: búzát, babot, rizst és kukoricát is szívesen megeszi. Kevés állati eredetű táplálékot is eszik.

Szaporodás

A „parádé”

A fiatal ludak második életévükben keresnek maguknak társat. A pár élete végéig együttmarad, de ha az egyik elpusztul, a másik általában keres magának új ludat. A fészek általában a víz közelében, például a mocsár egyik szigetén vagy bokor alatt építik, néha a hódok elhagyott üregét használják fel. A fészket a tojó építi fel, a növényeket szálanként viszi a helyére. A 4-8 tojás a fészek közepén található fészekben van. A 25-28 napig tartó kotlás alatt mindketten részt vesznek, de a tojó több időt tölt rajta, mint a hím. Ezen az időszak alatt elveszítik repülőtollaikat, tehát a tojások kikelése után egy ideig nem képesek repülni.

A kisludak kikelésük után hamar elhagyják a fészket és követik szüleiket. Gyakran lehet látni, amint egy felnőtt lúd mögött libasorban úsznak a fiókák („parádé”). Hogy megvédjék őket, a szülők gyakran erőszakosan távoltartják a közeli teremtményeket, a kicsi feketerigótól az őket megközelítő emberig. 40-80 nap után már kirepülnek a fészekből. A nyári szálláshelyre még szüleikkel mennek, de visszatéréskor már elhagyják őket.

Élőhely

Kanadai ludak

A kanadai lúd Észak-Amerikában őshonos, Kanada és az Egyesült Államok északi részén költ. A Nagy-tavak környékén hatalmas populációjuk él.

A legtöbb lúdhoz hasonlóan a kanadai lúd is vándorló. Az USA szinte egész területén megtalálhatóak. A V-alakban repülő ludak hangjai jelzik az évszakok közötti átmenetet. Néhány területen a vándorutak megváltoztak az élőhely és az ételforrások változása miatt. Enyhe éghajlaton, úgymint a Csendes-óceán észak-nyugati részén, a ragadozók eltűnése miatt a populáció egy része már nem vándorol.

Néhány csapat a mérsékelt éghajlaton a városokba is ellátogat, a megfelelő, ragadozóktól mentes nyitott területek miatt. Ezt sokan kellemetlennek tartják, mivel nagy mennyiségű ürüléket termel, és a többi vízimadárhoz hasonlóan gyakran átmegy az utakon a fiókákkal, közlekedési fennakadásokat okozva. Néhány városban már programokat indítottak a kipusztítása érdekében. Egy másik megoldás az áttelepítés, vagy a tojások bevonása egy anyaggal, amely megakadályozza a fióka fejlődését és kikelését. Sok ludat autók ütöttek el, mások a repülőgépekkel való ütközés során pusztultak el.

A kanadai lúd Európát is elérte, méghozzá természetesen, ezt a befogott, gyűrűvel rendelkező madarak bebizonyították. Ázsiában eljutott a Kamcsatka-félszigetre Kelet-Szibériában, Kelet-Kínába és Japánba, ahol országszerte megtalálható.

Branta canadensis, John James Audubon

A kanadai ludak nagyobb példányai Európában is széles körben meghonosodtak, és vad populációkat alakítottak ki Nagy-Britanniában (néhány ezer pár), Hollandiában, és Skandináviában (több, mint 10 000 pár). Bebizonyították, hogy a skandináv és brit madarak saját vándorlási mintát alakítottak ki. Kisebb, szigetszerű élőhelyek alakultak ki nagyobb városok, például Hamburg és München környékén, ezek általában állatkertekből és parkokból származó, visszavadult madarak, melyek néhány területen kártevővé váltak.

A ludak Európában először 1678-ban, az Egyesült Királyságban jelentek meg, ahol II. Jakab angol király vízimadár gyűjteményébe kerültek a St. James's Parkban.

1905-ben Új-Zéland-on szabadon engedtek 50, az Egyesült Államokból, majd később, 1920-ban újabb 20, Vancouverből hozott madarat. Az északi szigeten elengedett madarak 1930-ban. A ludak védve voltak, 1931-ben a nagymértékű elszaporodásuk miatt engedélyezték vadászatukat. 1970-ben az északi szigetre ismét betelepítették őket.

A 20. század elején a túlvadászat és az élőhelyek elvesztése az 1800-as évek és az 1900-as évek végén a természetes körülmények között élő madarak számának vészes csökkenéséhez vezetett. A nagy kanadai lúd alfajait kihaltnak tekintették az 1950-es évekig. 1962-ben Harold Hanson az Illinois-i Natural History Survey tagja felfedezett egy kis csoport telelő madarat Rochester-ben, az amerikai Minnesota államban. A jobb vadtörvények és az élőhely újrateremtő és megörző programok segítségével a populációjuk újra elterjedt a régebbi területükön, habár néhány helyi populáció, különösen az occidentalis alfaj még mindig csökken. Ezek jól alkalmazkodtak a városi környezethez, különösen a jól nyírt pázsiton és a nagy tavakon, úgymint golfpályákon és városi parkokban élnek.